látogató számláló

Egyedi igényre szabott szaunák

Bárhol megépíthetőek, mindenhol jól mutatnak.
Rendkívül sokféleképpen lehet megtervezni és kivitelezni egy hagyományos szaunát. Az egyedi tervezések a tükrözik az ember személyiségét, illetve emelik otthona pompáját; ma már elérhető áron is vásárolhatunk szaunát, köszönhető a piac széles választékának. A szauna lehet beltéri és kültéri is, sőt nagyobb méretre is lehet tervezni, továbbá sokkal egyedibbé lehet tenni, mint egy készen vásárolt, szabvány-modellt. Ezek az egyedi építésű szaunák nemcsak formában és méretben kínálnak rugalmasságot, de széles választékot biztosítanak a fafajták és a fűtőtestek között is.

Ha saját maga szeretné megtervezni testreszabott, egyedi szaunáját, és lakhelye építési szabályzatainak megfelelően kivitelezni, akkor számos kereskedőt a rendelkezésére áll, akik tele vannak tanácsokkal, illetve erőt adhatnak a kezdéshez, hogyan is valósítsa meg tervét. Végigveszik önnel a terv minden fázisát, majd útbaigazítást adnak a kivitelezés lépéseiről.

Amit az egyedi építésű szaunákban megtalálhatunk:

Ezek a testreszabott szaunák abban különböznek a standard elemekből összeállított modellektől, hogy egyediek. Legtöbbjük az otthonok díszévé válik, egy kiállítási tárggyal is felérnek; a tervekből olyan szaunákat építenek, melyeket lehetelten lenne a standard modulokból megépíteni.

Az egyedi igényre szabott szaunák előnyei:

a.. Flexibilitás a stílus, méret és más kényelmet szolgáló tartozékok, felszerelések megválasztását illetően. Olyan opciók közül választhat, mint a kontúrozott szauna-padok, boltozatos tető, speciális fényforrás-tartozékok, különböző hangtechnikák, kívül elhelyezkedő irányító panel stb. Építkezhet a hagyományos vörös cédrusból, de választhatja a sárga cédrust is vagy a bürökfenyőt. Az egyedi igényre szabott szaunát az ön kívánságainak megfelelően állítják össze, mindent tud, amire vágyik.

b.. Szakszerű segítséget, tippeket, építési tanácsokat kaphat; minden kérdésére, problémájára válaszra, megoldásra lel majd. A szauna-kereskedő a szerkezet, váz és szigetelés kérdésében is tanáccsal szolgálhat, azt is megmondja, hogy szüksége lesz-e esetleg egy építési vállalkozóra vagy ön is meg tudja építeni a szaunát.

c.. Egy kis ráfordítással megépítheti tartós álomszaunáját otthona egyik zugában. Nem kell beérnie kevesebbel, válasszon egyedi igényre szabott szaunát!

d.. Az egyedi igényre szabott szaunát úgy is meg lehet tervezni, hogy a mozgássérültek számára is használható legyen.

A „testreszabott” szaunák bárhová jól passzolnak:

Ha szaunáját otthona vagy udvara megfelelő pontján állítja fel, akkor olyan lesz, mintha eredetileg is odatervezték volna. Ez az a terület, ahol bátran használhatja képzelőerejét. Ha nem szeretné feláldozni tusolója helyét vagy otthona szobájának egyik sarkát, akkor gardróbszobáját, konyhája éléskamráját vagy pincéje egy részét alakítsa szaunává. Az egyedi igényre szabott szauna kültéri is lehet, azaz felállíthatjuk az udvaron, akár egy hajó fedélzetén, de az úszómedencénkhez közel is.

Kérjen tanácsot, mielőtt hozzáfog!

Lehet, hogy tanácsot kell kérnie néhány kereskedőtől egyedi igényre szabott szaunája méretét és szerkezetét illetően, mi felelne meg legjobban a kiválasztott helyszínnek. Egy hivatásos szauna-építő elmondhatja, hogy mi működik és mi nem, tanácsot adhat, hogy hogyan is használjuk ki a tér minden négyzetméterét a lehető legjobban, segítséget nyújt a tervezéshez, a kivitelezéshez és a szauna üzembe helyezéséhez is. Konzultáljon egy szakemberrel, ha amolyan „csináld magad” típus és szeretne megspórolni néhány forintot, és akkor is, ha szaunák iránti rajongása csak most kezdődött, és alig várja, hogy szert tegyen egy szaunára, de nem akar rosszul választani!